Hibaüzenet

Notice: Undefined offset: 1 counter_get_browser() függvényben (/home/scarbant/public_html/sites/all/modules/counter/counter.lib.inc 70 sor).

Sopron - Várhely

Cikk

A Kr. e. 7. századi, kocsijelenetes urnáról készült bronz plakett .
A Scarbantia Emlékérem, Sopron - Várhely díszes urnájával  
 Sz. Egyed Emma soproni érem-művész műve.
Az alkotás a Scarbantia Emlékérem egyik oldalát díszíti.
 

Sopron, Várhely/Burgstall: a 131. halomsír rekonstrukciója, 2006.

Tumulus No. 131.  Rekonstruktion, 2006

Sopron, Várhely korai vaskori erődítménye

 

Az egymástól látótávolságra elhelyezkedő Sopron környéki magaslati telepeket a korai vaskorban (Kr. e. 7. sz.) sáncokkal erősítették meg. A hegyvonulatokon épített földvárak természetes védelmet biztosítottak a veszély idején menedéket kereső lakosságnak.

A Várhely a várostól kb. 5 km-re DNY-ra, a Tacsi-árok és a Tolvaj-árok közötti, majdnem 500 m magas gerincen fekszik; a nagy kiterjedésű őskori telepet kettős, néhol hármas sánccal vették körül. A fősánc, amely az egész területet körbeveszi Hallstatt kori, a DNY-i két elősánc és a belső területet kettéválasztó középső nagy sánc kelta kori. A sírhalmok felé nyíló nagy DNY-i kapu jelenlegi formájában kelta kori, a többi kapu korának őskori eredete bizonytalan. A telep még az urnamezős sírok kultúrájának korában indul (HA B2), a HA D periódus után lakatlan volt egészen a LT D periódusig.

A 483 m magas gerincen álló, 37,4 katasztrális hold (0,4 km2) kiterjedésű soproni Várhely fából és földből emelt Hallstatt kori sáncvára a keleti Hallstatt kultúra egyik legfontosabb lelőhelye. A fősánc hossza kereken 2 km. Maga a vár 900 m hosszú és 350 m széles területet foglal el. Az itteni feltárásokat 1887-ben Bella Lajos (A Reáliskola, mai Széchenyi Gimnázium tanára, Sopron Vármegye és Sopron szabad királyi Város Régészeti Társulatának titkára) kezdte meg. 1932-ig több ásatás történt a földvárban és a mellette elterülő halomsírokból álló temető területén.  Európa szerte híresek a szakemberek körében a Burgstall alakos urnái, amelyek még Bella Lajos kutatásai során kerültek elő. 1971-78. között Patek Erzsébet (MTA, Régészeti Intézete, Budapest) folytatta a várhelyi kutatásokat. A külső oldalon kőfallal is megerősített sáncokon, a  földvár bejáratánál az előretolt védmű szerepét is betöltő 5 m széles kaput építettek. A fősánc földtömegébe 1-1,5 m széles, kazettaszerűen lerakott tölgyfagerendákat is beépítettek. A kapunál emelt 36 m hosszú elősánc és a fősánc között 8 m széles és 1,5 m mély árok látható. Az erődített település belsejében jelentős átépítéseket végeztek a kelták a  késő vaskorban, a Kr.e. 2.-1. századokban, ennek nyomát őrzik a belső sáncok. Korai vaskori ház. A főkapu közelében egy szögletes, földbe mélyített házat is feltárt a kutatás. A Kr. e. 750-600 közötti időszak itteni települési rétegeiből búza és rozsszemeket valamint a tenyészett állatok: sertés, szarvasmarha, juh, kecske, ló és eb csontjait találták meg. A vadászott állatok közül a gímszarvas, vaddisznó és őz csontjai kerültek elő.

Korai vaskori halomsírok:

 Az erődítményhez D-ről, a Neuwiesén 240 kisebb-nagyobb halomsír csatlakozik  egy alacsonyabban fekvő domboldalon, a telephez vezető mai út két oldalán.

 A lelőhelyről már a 19. sz. végétől kerülnek elő leletek, 1887-1911-ig folyamatosan, majd 1932-ig megszakításokkal folytak itt ásatások, elsősorban a sírhalmok területén, melyek során kb. 80 sírhalmot bontottak fel. 1971-78 között Patek E. további 10 sírhalmot tárt fel, öt helyen vágta át a sáncot és a földvár belső területén is folytatott ásatást. A földvárhoz vezető út mentén találjuk a Kr.e. 8-6. századi temetőt.

1971-78. között végzett ásatást a még felszínen látható temetkezési halmok (tumulusok) pontos felmérése és térképezése előzte meg. 159 halmot sikerült pontosan azonosítani és a korábbi számozással összevetni. A 131. számú tumulust bemutatóhelyként rekonstruálta a helyi Erdészet (TAEG ZRT.) segítségével a  Scarbantia Régészeti Park Alapítvány.

A kulturális-idegenforgalom:

Az erdei túrák céljait szolgáló bemutatóhelyek létesítése a Várhelyen régi soproni terv, amelynek érdekében az elmúlt fél évszázadban fontos előrelépések történtek.

Az öt legfontosabb kezdeményezést (1893, 1943, 1957, 1973, 2000)

a vázlatos kutatástörténetbe ágyazva - főleg NOVÁKI  Gyula 1955. évi cikke alapján -

követhetjük nyomon.

Már 1886. aug. 7-én megjelent a Sopron című újságban egy cikk arról, hogy a

Burgstall „avar” temetőjét fel kellene ásni. (A temető nem avar kori, hanem

korai vaskori, Kr. e. 7. sz.

1897. szeptember 18-án az Oedenburger Zeitung 5 sírhalom feltárásáról tett említést.

Két halmot a Récényi út közelében, a Neuwiesehez (Új rét) közel tártak fel, további

hármat, ettől 700-800 méterre tártak fel egy másik sírcsoportban. Bella Lajos

14 napos munkával tárta fel a négy első halomsírt, később Szombathy V. és

Müller O. közreműködésével az ötödiket.  

Az 1888. évi tudományos dolgozatok (Arhaeologiai Értesítő 147., 357. old., Récsey Vikor,

majd Bella Lajos), a Sopron c. újság (1889. jan. 29.) arról adott hírt, hogy Bella

Lajos az Irodalmi körben a nagyközönség előtt is ismertette, hogy a Várhelyen

„gallo-kelták” és nem avarok laktak. Ebben az évben Bella bádeni kutatók jelenlétében

végzett sírfeltárást. Ennek Ausztriában is nagy visszhangja lett tudományos körökben.

A bécsi Antropologische Gesellschaft részéről Moritz Hoernes 1890-ben 17 sírt tárt fel.

Így az Oedenburg Zeitung szerint (1890. júl. 27.) addig összesen 31 sír lett feltárva.
1891-ben Moritz Hoernes tizenkét újabb sírt tárt fel, kettőben szenzációs leletek

a bekarcolt urnák kerültek elő. A régi 27., új 127. sírban a szövő- és fonónőket,

a hárfás és táncoló nőalakokat ábrázoló urna került elő. Ennek szomszédságában,

a nagyobb méretű régi 28., új 128. tumulusban a vadászjelenetes urna került elő.

Mindkét sír leleteit a bécsi Naturhistorisches Museumba szállították (a soproni

múzeum kiállításán hiteles másolataik láthatók). A feltárások költségeit a bécsi

Antropológiai Társaság fedezte, ennek fejében a leletek fele Bécsbe, másik fele

Sopron városi múzeumába került. Az inkább sírrablásnak, mit jól dokumentált

ásatásnak nevezhető feltárások nyomán rövidesen széles szakmai körökben ismertté

vált Sopron-Burgstall neve. Azóta is egyetemi tanszékek tanulmányi kirándulásainak

kedvelt célpontja a Várhely.

1891-ben a bécsi Antropológiai Társaság (Antropologische Gesellschaft) az egyik

vasárnap kirándulást szervezett a Várhelyre, amikor egy félig feltárt sírt bontottak tovább.

Találtak egy nagyobb késpengét, két szitulát fedővel, valamint néhány kisebb csészét

 „gyönyörű rajzos díszítéssel”. A Sopron című újságban (1891. júl. 1.) megjelent cikkből

 levonhatjuk azt a két fontos következtetést, hogy:

- a Várhely már akkor nemzetközi hírű lelőhely volt,

- ugyanokkor felelőtlenül, szinte sírrablás-szerűen folytak a hobbi-ásatások,

ezek mellett Bella L. gondosabban dokumentált feltárásai a kivételek

(Arch. Ért. 1891., 58., 313.). Ebben az évben Bella L. Müller társszerzővel Bécsben,

az Antropológiai Társaság Közleményeiben is ismertette az soproni Várhely ásatásainak

eredményeit. (M.A.G. in WIEN, 1891., 166.).

1892-ben Ferenc Ferdinánd főherceg részvételével végzett ásatást Bella L. a Várhelyen

két kisebb és két közepes halomban.  „Szegény ember sírja”- jegyzé meg a

munka végeztével őfensége.- írja a Sopron c. újság (1892. dec. 25.).  A leletek a főherceg

magángyűjteményébe, illetve a bécsi Naturhistorisches Museumba kerültek. (A később

alapított a kismartoni Burgl. Landesmuseumba is helyeztek el Ausztriába került sopron-várhelyi

leleteket. Ugyanebben az évben Bella a Magyar Nemzeti Múzeumnak Budapestre is adott át

a várhelyi halomsírokban talált gyöngyöket. Közben a nemzetközi sajtó és tudományos

folyóiratok is cikkeket közöltek a soproni Várhelyről (Correspondenz Blatt 1892., 14.).
 

1893-ban arról olvashattak a soproniak (Sopron c. újság, júl. 16.), hogy feltárták a

„purgstalli halmok legnagyobbikát”, az u.n. Királyhalmot (régi számozás szerint 80.

Patek új száma szerint 140.). „Két hónapig dolgoztak rajta, amire elkészült a 20 méter

hosszú és 6 méter széles tárna, amely a halom közepén lévő kőkamrához vezetett.

A 60 m2 területű, 3 méter mélyen lévő kamra kőfalai 1, 20 m vastagok voltak és

ugyanekkora magasságban maradtak meg a falak” (feltehetően gerendákkal volt

áthidalva a sírkamra, mintegy mennyezetet képezve. A sírfelbontás három

napig tartott jeles soproni és bécsi szakemberek jelenlétében (Bella, Szombathy,

Müller, Póda, s további kb. húsz művelt helyi polgár, pl. tanárok). Óriási urnák,

talpas csészék, díszes poharak, vaddisznó-csontok, szarvasagancs, 2 vasfibula,

emberalakos urna látott napvilágot. „Előre kijelentjük, hogy ez nem vándorol Bécsbe,

mert a  halom feltárása költségeit a helyi pénzintézetek, nevezetesen a Takarékpénztár,

 a Takarék és Kölcsön Egylet, és főleg Széchenyi György gróf áldozatkészsége födözte”.

„A halom feltárása és kiaknázása után a kamrát visszaállították eredeti

állapotába, minél fogva oly történeti emléket állítottak a szemlélők elé,

amely háromezer éves temetkezési szokásokról beszél”.

Az utóbbi sorok utalnak arra, hogy már ekkor felvetődött a lelőhely sírhalmainak

mintegy régészeti műemlékkent való bemutatása.

Halom oldalán ejtett „ásatási seb” csak részben lett eltüntetve, amint fényképünk is

mutatja. Mégsem javasoljuk egyelőre ennek a halomnak a eredeti formájára való

felhalmozását. Egyszer majd felkészült régészeknek hitelesítő ásatással kell

megvizsgálni az eredeti, érintetlen halom-részeket, az esetleges utótemetkezések

miatt, utána lehet a földpiramist rekonstruálható formájában bemutatni.
 

Tovább nem folytatom az ásatások vázlatos ismertetését, mert ezt Nováki Gyula

1955-ben a Soproni Szemlében megtette. Meg kell azonban említenünk, és ki

kell emelnünk a kutatástörténet néhány fontos mozzanatát. Bella 1899-ben írta

(Oedenburger Zeitung, aug. 27.), hogy addig 50 sír lett feltárva, és addig

„6 halomról lehetett korábbi rablást megállapítani”.
 

1904-ben is vittek innen leleteket a bécsi múzeumba (Arch. Ért. 211. o.),

1914-ben a győri bencés gimnáziumba is került várhelyi lelet. (Oedenburger Zeitung, jún. 28.).

1907-1908-ban Bella lakógödröket ásott a Várhelyen. 1907-ben a hegy É-i oldalán

egy nagy lakógödörben sok orsókarika és korai vaskori idoltöredék volt. Az 1908.

évi gödörben viszont kizárólag csak kelta cserepek voltak. (Oedenburger Zeitung,

1908, aug. 20.). 1910-ben is a telepen, „kizárólag putrikat” tártak fel.

Tehát az itt rekonstruálandó házak részben földbe mélyítettek lesznek, nem teljesen felszíniek,

mint pl. a közeli schwarzenbachiak.
 

1912-ben Bella L. már oktató célú ásatást végzett a Várhelyen-

1922-ben is feltárt Bella négy Hallstatt kori sírt. (Sopronvármegye c. újság, júl. 25.).

Az 1932. évi feltárások (régi szám 1, 99, 101. tumulusok) anyaga a M. N. M.-ba

Budapestre került Gallus S. ásatásaiból. Leltári számuk: 159/1951/1-146.

 

1943. szept. 24-én a Soproni Hírlap arról tudósított, hogy „Ligetté varázsolják

a Várhely kelta temetőjét”. „Piramis-szerű művet állítanak két soproni régész,

Paúr Iván és Bella Lajos emlékének. A Várhelyet a Lövérekkel korszerű úttal kötik

össze. A Várhelyre kiszállt bizottság azt vizsgálta, „hogyan lehetne ezt bekapcsolni

abba kultúrába, amelynek fogalmát a Lőver fejezi ki”. Dr. Kamenszky Árpád

polgármester: ligetet alakítanak ki a bokrok kivágásával, hogy idegenforgalmi

látványossággá tegyék a „kelta temetőt”. Jelen volt a bizottságban Storno Miksa

is. Dr. Pekovits Arthur főjegyzőt, mit a régészeti ügyek előadóját megbízták a javaslat

előkészítésével. Másodízben itt merült fel a lelőhely turisztikai hasznosításának terve.

Természetesen tudjuk, hogy a temető nem kelta, hanem korábbi, korai vaskori

(Hallstatt kor, Kr. e. 7. század volt a Várhely első virágkora, kelta sírok nem ismertek

a területen, csak a sáncok késő kelta megújítását lehet bizonyítani, illetve a

földváron belül kelta házakat is feltártak).
 

Ebből az elképzelésből a későbbiekben több részlet megvalósult. Nováki Gyula

szervezésében 1957-ben elkészült Bella Lajos emlékműve, amelyhez

Szakál Ernő szobrászművész készített kiviteli terveket és amelynek tipikus

korai vaskori urnáját a Soproni Vasöntödében öntötték.
 

1973-ban Patek Erzsébet (MTA Régészeti Intézet) 1971-1973. években végzett

ásatásait megkoronázta Tanulmányi Erdőgazdaság segítségével létesített halomsír-bemutató.

(131. tumulus). Az 1990-es évekre a drótcsörlővel elhúzható beton-fedőlappal védett

sírkamra, a leletmásolatok többszöri ellopása után teljesen tönkrement. Patek E. 1978-ig

folytatott feltárásokat. Nyolc halmot tárt fel és több helyen átvágta a Hallstatt kori és a

kelta sáncokat. Valamint a telepen házmaradványokat ásott ki.
 

2000-ben a Tanulmányi Erdőgazdaság, a Scarbantia Régészeti Park Alapítvány

és a Soproni Múzeum tervei alapján megkezdte a 131. halomsír új típusú

bemutatóhellyé való átalakítását. Ez a munka még nem fejeződött be.
 

2006-ban a Tanulmányi Erdőgazdaság Rt. a Várhelyen

történeti emlékpark kialakítását kezdte el.